Ennek a kérdésnek a megválaszolását azért tartom fontosnak, mert az igazságügy miniszter jelentéséből kerekedett ki végülis a balhénak az része, hogy a kormány be akarja csapni a választókat a Szőlő utcában történtek tekintetében. Tuzson Bence kiállt a nagy nyilvánosság elé és az ő szájából hangzott el az a mondat, hogy sem kiskorú sértett, sem politikus nem merült fel az ügyben. Erre aztán kapott hideget-meleget, hiszen teljesen nyilvánvalóan valótlan, vagy legalábbis valótlannak tűnő állításokkal állt ki az újságírók elé.

Azon a kérdésen azért érdemes volna elgondolkodni, mielőtt eldöntjük azt, hogy hazudott vagy sem Tuzson Bence, hogy vajon tényleg ennyire ostoba-e a kormányzat, és benne az igazságügyi miniszter, hogy egy a közvélemény által ismert esetről épp az ellenkezőjét állítja, mint amit az addig ismert információk sugalltak? Szerintem nem. Azt azért tudni kell, hogy tudomásom szerint Tuzson Bence ügyvédként kereste a kenyerét egy ideig, és gyakorló ügyvéd volt, tehát nem olyan mint Orbán Viktor, de még sorolhatnánk néhány ismert nevet a FIDESZ házatájáról. Szóval gyakorló ügyvéd volt Tuzson. Ennek azért van jelentősége, mert aki nem csak tanulta a jogot, hanem alkalmazta is és ebből élt, akkor az pontosan tudja, hogy milyen keskeny a mezsgye a hazugság és az igazság között. És véleményem szerint itt is erről van szó. 

Mert mit is állított Tuzson Bence a jelentésében? A jelentés nyilvánosságra került és ebben a következő mondat található pontosan idézve:

"A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben büntető eljárás zajlik, az eljárásban eddig feltárt adatok alapján fiatalkorú személy sem sértettként sem elkövetőként nem érintett."

Mit is jelent ez a mondat? Csupa tényállítás.

1. A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben büntető eljárás zajlik - ez tény

2. Tuzson a jelentésében az EDDIG az eljárásban feltárt adatokat vette figyelembe. Tehát nem fikciókat, nem szóbeszédet, hanem ami tényként a jelentés elkészültének időpontjáig ismert adat. Ez fontos, mert egy pontos időpillanatra utal.

3. Tagadja, hogy fiatalkorú személy akár sértettként, akár elkövetőként érintett volna. Ez megint csak erre a konkrét időpillanatra vonatkozó állítás. Nem azt állította, hogy a bűncselekmény elkövetésének az időpontjában nem volt fiatalkorú sértett vagy elkövető, hanem most, amikor az eljárás folyik, akkor nincs ilyen. Miért? Mert már felnőtt lett az eltelt néhány év alatt. És ez a jelentés elkészítésének időpontjában egy helytálló mondat volt.

 A másik nagy vihart kiváltó állítása Tuzsonnak a következő mondat volt, amit a jelentése tartalmaz:

"Sem az ügy feltárása, sem a folyamatban lévő büntetőeljárás során sem politikus, sem kormánytag érintettsége nem merült fel."

Itt megint tisztázni kell néhány tényt. Az egyik megint az, hogy ez az állítás a büntetőeljárás a jelentés elkészültekor ismert adatokra hivatkozik. Akkor pedig még bizonyosan nem volt sem politikus, sem kormánytag bevonva a büntetőeljárásba.

A másik nagyon fontos körülmény, amit tisztázni kell: a büntetőeljárás a büntetőjogi felelősség kérdéséről szól, azaz, hogy valaki egy adott bűncselekményt a Btk. törvényi tényállásaiban foglaltaknak megfelelően elkövetett-e vagy sem. A politikai felelősség megállapítása kívül esik a büntetőjog szabályozási körén így ha valamilyen elkövetői minőségben nem került képbe politikus vagy kormánytag, akkor nem állítható az tényszerűen, hogy az ügyben érintett. És itt is ennek fényében kell értelmezni Tuzson mondatát.

Ebből számomra az következik, hogy az egyébként egy teljesen nyilvánvalóan megrendelésre készült jelentésnek ezek az előbb idézett állításai igazak voltak a jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontjában. A jelentés alaposságának minősége mondjuk nem üti meg azt a szintet, amit egy minisztertől elvárna az ember, de Tuzson Bence volt annyira ravasz, hogy csak olyan állításokat tett, amit abban az időpontban és rendelkezésre álló információk alapján megtehetett. Lehet vitatkozni, hogy hazudott vagy sem, de tényszerűen azt kell állítanom, hogy a jelentésben foglaltak helytállóak voltak. Akkor. 

Néhány napot kihagytam, hogy a Szőlő utcában történtekkel kapcsolatban a gondolataimat leírjam. A kihagyásnak nagyon prózai okai voltak: indulatok nélkül nehéz ezzel az egész témával foglalkozni. Jól tudom, hogy a kormányzati kommunikáció arra épít, hogy a javítóintézetben nem angyali természetű gyerekek vannak, hanem nettó bűnözők. Így a kommunikáció azt sugallja, hogy tulajdonképpen nem is olyan nagy probléma, ha egy kicsit szét van verve némelyik javítóintézeti fiatal feje, mert úgyis megérdemli. Legalábbis  nekem, de a környezetemben másoknak is ez volt a kommunikációval kapcsolatos véleménye. 

Nos, azt hiszem, hogy ezt fajta megközelítését a témának abba kellene hagyni. Ugyanis egy olyan kérdés merül fel az ember gondolataiban, ami azt hiszem, hogy abszurd. Ez a kérdés az, hogy vajon van-e olyan emberi viselkedésmódból adódó élethelyzet, amelyben a probléma legitim megoldását annak szarrá verése jelenti? Illetve bocsánatos bűn-e, ha egy javítóintézetben fogvatartott gyermekkorú társadalomba történő beilleszkedését veréssel kívánják elősegíteni.

Ugye milyen hülye kérdések? Én magam is tudom és a választ is. A magyar büntetőjog mindenfajta személy elleni erőszakos fellépést büntetni rendel. A törvényi tényállások közül bőven lehet találni olyat, amely elég egzaktul tilt minden efféle viselkedési formát. Magyarul: a jogos védelmi helyzeten kívül nem lehet olyan élethelyzetet találni, amikor a büntetőjog valamilyen formában és mértékben ne rendelné büntetni azt a személyt, aki másik személyt bántalmaz bármilyen módon. Az egyes bántalmazási formák után kiszabható büntetések mérték csupán az, ami eltérő. De még egy el nem hanyagolható körülményt is meg kell említeni: azt, hogy ezek a bántalmazások egy javítóintézetben történtek meg. Egy olyan közegben, ahol a gyerek, vagy fiatalkorú fogvatartott kiszolgáltatott helyzetben van azokkal a felnőttekkel szemben, akik őrzik, nevelik, akik meghatározhatják azt, hogy mit tehet és mit nem. Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben pláne nem elfogadható, ha egy problémát veréssel próbál megoldani az, aki egyébként is kiszolgáltatottja. 

Az azokból a hírekben szereplő tényekből is egyértelműen következik, hogy valami rendszerszintű probléma volt, van a javítóintézetben élő fiatalok fegyelmezési gyakorlatában. A kérdés az, hogy ugyan most egy javítóintézet került a reflektorfénybe, de biztosak lehetünk-e ezután, hogy a nem büntetésüket töltő, gyermekotthonokban elhelyezett gyermekek vonatkozásában bizonyosan nem fordulhattak, fordulhatnak elő ilyen jelenségek? Szerintem nem!

Kövezzen meg érte bárki, de az a véleményem, hogy ez a javítóintézeti bűncselekménysorozat nem került volna nyilvánosságra, ha éppen nincs már kampányidőszak. Úgy vélem, hogy kampányidőszakon kívül emellett a történés-sorozat mellett kisebb megrökönyödéssel, de a politikai elit is szó nélkül el ment volna. De most kampány van, és ez egy jó kampánytéma, hiszen egy nyilvánvaló bűncselekménysorozat került napvilágra. Ebből kell kihozni a legtöbbet. De a gyermekvédelem, illetve a javítóintézeti nevelés kérdésköre abszolút perifériás téma. Eddig nem is emlékszem olyan időszakra, amikor az állami gondozott gyerekek helyzetével, illetve a javítóintézeti gyerekek mindennapjaival foglalkozott volna bármelyik politikai csoportosulás. Valahogy mindenki úgy volt vele, hogy tudta, hogy ezek a intézetek léteznek, vannak ott gyerekek, aki költséget és felelősséget jelentenek az államnak.

Most azonban, hogy ezek a balhék nyilvánosságra kerültek - egyébként nagyon helyesen - a gyermekvédelem, illetve a javítóintézeti nevelés is olyan témává vált, amely elő fog jönni a jövőben is bármelyik kampányban. Gyakorlatilag szinte olyan fontosságú üggyé vált, mint mondjuk a gazdaságpolitika. Értem ez alatt azt, hogy ha most lenne egy kormányváltás, a következő kampányban biztosan mikroszkóppal figyelné az akkori ellenzék, hogy mi folyik akkor ezekben az intézetekben. És ha azt tapasztalja, hogy nagy érdemi változások pozitív irányban nincsenek, akkor bizonyosan újra verni kezdik majd az akkoriak a tamtamot, hogy semmivel nem jobb a helyzet, mint, amikor ők voltak. És ennek a gyermekvédelmi kérdéskörnek a rendezése sem egyszerű, mert évtizedek óta  berögzült gyakorlatokat kell a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően megváltoztatni.

A gyermekotthonok, javítóintézetek - főleg ez utóbbiak - annyira perifériára szorultak voltak, hogy gyakorlatilag még a létezésükről sem tudott a választópolgárok jelentős része. Mostanáig. Ennek köszönhetően, ami ezekben az intézményekben történt, azt is  a "jótékony" homály fedi. A most kipattant balhé, és annak felderítése kapcsán nyilvánosságra kerülő tény morzsák egyértelmű bizonyítékát adják, hogy az ott működő rendszer része volt az ott elhelyezett/fogvatartott fiatalok bántalmazása, terrorizálása, kizsákmányolása. Csak azért nm derült erre fény, mert aki elszenvedője volt, az amikor szabadult ebből a közegből valószínűleg azt is el szerette volna felejteni, hogy valaha ilyen helyen kellett élnie. A benn élők hangját meg a közvélemény nem hallhatta meg. Miért? Mert, ahogy most is kiderült az intézmények/intézetek dolgozói falaztak egymásnak és ha valamilyen bűncselekményről tudomást is szereztek, nem a hatóságokhoz fordultak, hanem inkább elmondták annak, akivel kapcsolatban ezek felmerültek. Ennek aztán teljesen nyilvánvaló következménye volt a retorzió, amivel végleg elvették a kedvét a panaszkodónak a panaszkodásról. És ez a kis állam az államban nyugodtan működhetett. 

Hogy ki mit tudott a falakon belüli történésekről, azt csak sejteni lehet egyelőre, tudni nem. De ettől még az egyes emberek, illetve a politikai szereplők felelősségével érdemes foglalkozni.  

Nem szeretem téma számomra a háború témája. Lassan már nyugodtan mondhatom azt, hogy évek óta bízom már  benne, hogy végre befejeződik és béke lesz a térségben. Több ok miatt is idegesítő azt tudni, hogy "lőtávolságon" belül háború dúl. Egyrészt - és ez a legfontosabb - azt látni, hogy értelmetlenül halnak meg katonák és civilek ezrei. Ez borzasztó tudat és nem tudom magamban ezt helyre rakni. A másik ok, ami miatt már unalmas ez az egész háború - az anyagi javak, épületek, infrastruktúra pusztítása. Az előbb említett két terület tekintetében minden egyes háborúval töltött nap csak veszteséget jelent az átlagember szintjén. Szerintem ahhoz nem kell egyáltalán nagy ész, hogy valaki kimondja: egyetlen dolog az, ami a legfontosabb, minél előbb tűzszünet és béke. De ahogy kinéz, egyelőre esély sincs erre.

A nagy kérdés, hogy kinek kellene abbahagyni ezt az egészet. A történelmi múlt ebben a tekintetben igazságosabb volt. Akkor, amikor egymásnak feszült a két had, az győzött, aki az erősebb volt. Több katonája volt, jobb fegyverei voltak. Gyorsan lekaszabolták egymást, aztán a maradék meg összeszedte a saját halottait, meg a zsákmányként elvihető dolgokat és kész. Elfoglaltak egy területe és az fölött már a győztes rendelkezett. A vesztes meg tudomásul vette. Vagy ha nem , akkor szervezkedett, erőt gyűjtött a visszavágóhoz. Aztán utána vagy visszahódította az elvesztett területeit, vagy nem. De az ilyen fajta háborúskodás mint most van, nem volt jellemző.

Azt hiszem ha nagyon szigorúan nézzük, akkor vitán felül Oroszország a támadó, a rossz fiú ebben a mérkőzésben. Az ukránok védik a hazájukat. Közben mindkét szereplőnél hullanak az emberek, nő a halottak, árvák, özvegyek száma, az eredménye meg a nagy nulla. Az is vitán felül kijelenthető, hogy önmagában Oroszország magát Ukrajnát, illetve az ukrán hadsereget már régesrégen "bedarálta" volna és a háborúnak vége lennek. Igenám, de szerintem az orosz elnök sem vette azt számításba, hogy sokak számára Ukrajna egy aranybánya. Érdemes volt oda pénzt befektetni, mert mind a mezőgazdaság, mind az ipar jövedelmező befektetést jelentett. De Putyin elnök ezt a lehetőséget vette el, vagy venné el azoktól, akik már oda vitték a pénzüket és most nagyon nem szeretnék elveszteni.

Hogy miért írom ezt? Ez ideje már sokszor jelenik meg a fejemben egy kép, amelyen egy mérleg van. Az egyik serpenyőjében az emberi életek vannak a másik serpenyőjében meg elvek, jogi tiltások és fogalmak, na meg a nélkülözhetetlen politika. A kérdés az, hogy egyáltalán összemérhető-e az emberi élet és a serpenyő másik oldalán található elvekkel? Lehetnek-e olyan fajsúlyosak a az Ukrajnát érintő politikai, jogi elméletek és elvek, mint az emberi élet. Azaz legitimálhatók-e most a XXI. században egy egyébként önerőből vesztes állam vezetőjének a hatalomhoz való ragaszkodása kapcsán kiadott parancsai, amelynek az eredménye emberek ezreinek a halálát okozza? Nem írok választ, ezt mindenki döntse el maga.

Aztán a bejegyzés címe: vastüdő. Azt látom, hogy ebben a pillanatban Ukrajna olyan, mint egy lélegeztető gépre kötött haldokló beteg. Akit csak a gépek tartanak életben. Ez átfordítva a háborús eseményekre: Ukrajna csak azért tud még egyáltalán valamilyen katonai ellenállást tanusítani, mert az Egyesült Államok, illetve az Európai Unió ész nélkül tolta, tolja bele a pénzt, illetve a fegyvereket. Sőt esetleg még harcolók küldése az ukrajnai frontokra is felmerült. A nagy kérdés, hogy meddig fogják ezeket a "vastüdőket" működtetni. Mert amikor leállnak - mondjuk nem lesz fegyver utánpótlás, vagy elzáródnak a pénzcsapok - akkor a háborúnak ott lesz vége. 

A nagy kérdés, hogy ebből a nagy pusztításból kinek van haszna. Mert számomra nincs olyan elfogadható politikai vagy gazdasági érv, ami a háborúban értelmetlenül megölt katonák életének értékével összemérhető volna. Haszon? Vannak akinek van ebből az öldöklésből haszna van: a fegyvergyárak, fegyverkereskedők biztosan kaszálnak. Azoknak is van munkája, akik fegyvereket alkotnak, terveznek meg. Aztán azok is a saját hasznuk biztosítását  akarják tudni, akik Ukrajnában mint földtulajdonosok, vagy bánya, vagy gyártulajdonosok fektettek be. 

Az is egy érdekes kérdés, hogy mennyire tolerálható az, hogy mondjuk Oroszország Ukrajna egy részét elhódítja, vagy már el is hódította magának. Az nyilván nevetséges követelés Ukrajna részéről, hogy adják neki vissza azt a területet, amiért sor ezer orosz katona már meghalt. Értelmetlenül ugyan, de meghalt. Putyin elnök ilyen békét soha nem fog elfogadni. Zelenszkij meg mint egy rögeszmés pszichopata ragaszkodik azokhoz területekhez, ami csak papíron az övék, de egyébként már semmi köze nincs Ukrajnának hozzá. Azért az eszembe jutott, hogy a Trianoni Békeszerződés megkötésekor miért nem voltak ennyire megértőek Magyarországgal szemben azok az európai államok, akik most elvárják a magyaroktól, hogy támogassák a háborút. 

Nem szeretnék egyik politikai oldal mellé sem állni, de az igaz, hogy ez nem a magyarok háborúja. Mennek a dumák az Unió részéről, illetve a NATO vezetői részéről, hogy ha Ukrajna elesik, akkor Oroszország tovább próbál majd támadni nyugati irányba, ahol meg épp az ő seggüket próbálja meg majd szétrúgni. De könyörgöm: annyi esze nem volt az egész Európai Uniós bürokráciának, vagy a NATO vezetőknek, hogy ha nincs oka, akkor Oroszországnak nem áll érdekében Ukrajnán túl is háborúzni. Oroszországban is emberek élnek, akik már nagyon unják, hogy meg kell halniuk orosz állampolgároknak értelmetlenül a frontokon. De az is igaz, hogy mind az Unió, mind a NATO vezetői mintha szándékosan tennének olyan provokatív lépéseket, amellyel magukra tudják haragítani Putyint és az oroszokat. De akkor viseljék ők a következményeit és a nagy szövetségre hivatkozással ne várják el azoktól, akik igyekeznek távol tartani magukat a konfliktusoktól, hogy mellettük beszálljanak. 

Sokszor épp az előbbi sorok miatt jut eszembe, hogy amikor valakit ki akarnak jelölni valamilyen magas pozícióba amivel kalamajkát is tud esetleg csinálni a világba, akkor előtte mindenképpen egy nagyon komoly és összetett elmeszakorvosi vizsgálatnak vetném alá. Mert kizárt, hogy értelmes ember fejében értelmet tud nyerni a háború 

Onnan folytatnám, hogy egy javítóintézetben mennyire engedhető meg az erőszak alkalmazása az ott fogvatartott gyermekkorúak tekintetében?

Amint arra már az előbbi bejegyzésemben utaltam, ez az intézmény nem gyermekotthon, azaz nem az állami gondoskodás keretén belül elhelyezett gyermekek az érintettjei ezeknek a cselekményeknek. Ezek a gyermekkorúak valamilyen bűncselekményt követtek el, amiért velük szemben a bíróság előzetes fogvatartást rendelt el. Hogy miért, azt esetenként és egyénenként kell vizsgálni, úgy ahogyan a bíróság is teszi ilyen esetekben. Szóval ezeket a gyerekeket már megérintett a bűnözés szele. Egyébként ha egy kicsit utána nézünk a szakirodalomban , akkor hamar szembe találkozunk azzal a ténnyel, hogy a mostani gyermekkorúak körében az erőszakos bűncselekmények elkövetése - szépen fogalmazva - elég népszerű. És itt beszélhetünk az egymással szembeni fizikai erőszakról, a lelki erőszakról, amelynek a következményei egy pszichésen labilis kamasz tekintetében bizonytalanok. És persze sok példát találhatunk arra is, hogy a gyermekkorú a saját nevelőjével, tanárával, esetleg a szülőjével lép fel erőszakosan. Ezekkel nem a Szőlő utcai elkövetőket szeretném mentegetni, mert ezek tények. Aztán szeretném még azt is tisztázni, hogy a javítóintézet NEM BÖRTÖN. Valóban fogva vannak a gyermekkorúak, mozgásukban erősen korlátozzák őket az intézet falai, de nem büntetés-végrehajtási intézetek. Az itt tartózkodás alatt a cél az, hogy ezeket a gyerekeket próbálják meg visszavezetni a normális társadalmi normák közé.

És innentől kezdődik a probléma. Adott tehát egy olyan gyermekkorú közösség, akik már átlépték a társadalmi normák kereteit. Szándékosan, vagy gondatlanul, Egy pszichológus biztos, hogy nálam kompetensebb abban a kérdésben, hogy ezeknél a gyermekeknél vajon nagy bizonyossággal várható-e, hogy újra beilleszkednek a társadalomba? Bízom benne, hogy igen. Az biztos, hogy lesz akinél ez könnyebben fog menni és lesz akinél nehezebben. Akiknél nehezebben, azoknál vajon lehet-e "nyomatékosítás" a velük szemben az erőszak annak érdekében, hogy a beilleszkedésüket segítsék. Nos, ez egy marhaság, ezt magam is tudom, de azt is sejtem, hogy fel fog bukkanni a most már őrizetben lévő erőszakos "nevelők" védekezésében az a mondat, hogy azért alkalmazott erőszakot, mert csak így tudta megtörni a gyerek akaratát és ezzel tulajdonképpen csak jót akart, mert talán így könnyebben vissza tudná vezetni a társadalom normális tagjaként.

Szóval ez szerintem egy óriási marhaság, vagy ha valaki ezt komolyan így gondolja, akkor az óriásit téved. A gyermekek akaratának befolyásolására számtalan egyéb mód adódik. Még akkor is, ha mondjuk ezek közül valaki gyilkosságot is követett el. Mert ilyenkor nagyon nem mindegy - és most a gyilkosságot, mint az egyik végpontot vizsgálnám - hogy a gyilkosságot milyen indíttatásból követte el. A büntetőjog mindig vizsgálja az elkövető tudatállapotát az általa elkövetett bűncselekmény kapcsán. Egy gyerek - eddigi ismereteim szerint - jellemzően nem az ölés öröme miatt öl, nem azért veszi el más életét, mert azzal többnek érzi magát, hanem általában a kétségbeesés vezeti. Egy olyan helyzetben, ami számára egyébként kilátástalan és csak fájdalmat és negatív hatást okoz, végső megoldásként lép be a gyilkosság - a legdurvább erőszak - megoldási lehetőségként.

És éppen ezért kellene kerülniük az őket felügyelő - elvileg megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező - felnőttkorúaknak az erőszakot. A javítóintézet falain belül kötött szabályok vannak. Azokra az esetekre is, amikor a fogvatartott gyermekkorú "nem partner". Többféle retorzió jár annak - természetesen ezek törvényes keretek közötti retorziók - aki a javítóintézet viselkedési szabályait nem tartja be.

Joggal merül fel akkor a kérdés, hogy miért is kell erőszakot alkalmazni, bántalmazni a javítóintézeti fogvatartott gyereket, amikor erre megvannak a törvényes lehetőségek. Álláspontom szerint ennek többféle okai vannak:

1. A veréssel, erőszakkal a nevelők megspórolnak egy csomó adminisztrációs munkát. Minden örvényesen kiszabott büntetésnek ugyanis jogilag megalapozottnak kell lennie, bizonyíthatónak kell lennie az elkövetett jogsértésnek és annak, hogy az érte kiszabott büntetés arányos a cselekménnyel. Aztán biztosítani kell a jogorvoslati jogot a büntetés elszenvedőjének azzal az ódiummmal, hogy ha a jogorvoslat elbírálására jogosult szerv helyt ad a megbüntetett gyermek jogorvoslati kérelmének, azzal óriási "lyukat üt" a büntetést kiszabó nevelő tekintélyén. Ezért aztán egyszerűbb megverni, megrugdosni, vagy más módon megalázni a gyereket - lehetőség szerint közönség előtt - mert akkor a nevelő "tekintélye" nőhet és nagyobb eséllyel mások már nem fognak hasonló dolgokat elkövetni. Legalábbis így gondolják.

2. A javítóintézet zárt hely, onnan információk nem, vagy csak nagyon nehezen kerülnek ki. Így a fizikai erőszak alkalmazásának ténye a falak között marad, látensen. Ráadásul az a közeg, amelyiknél esetlegesen az erőszakot elszenvedett gyermek erről panaszkodhatna - a rendszer egészéből fakadóan - szorosan kapcsolódik azokhoz a nevelőkhöz, akik az erőszakot elkövették. Így a panaszkodó gyorsan még rosszabb helyzetben találhatja magát, amelynek még durvább következményei is lehetnek rá nézve.

3. A hitelesség. Kinek hisz jobban a társadalom. Egy olyan gyereknek, aki már valamilyen bűncselekményt elkövetett és kényszerből van a javítóintézet falai között, vagy az őt minden erejével "segítő" nevelőnek. Nyilván a kérdés csak költői volt. A társadalom előítéletes, leggyakrabban általánosít, nem kíváncsi az egyes esetek részleteire, okaira.

4. A nevelők joggal bízhatnak abban, hogy az erőszakos fellépésük  következmények nélkül marad. Mert a nevelők jól felfogott érdeke, hogy "falazzanak" egymásnak, vigyázzanak egymásra. Mert ma az egyik nevelő kerül olyan helyzetbe hogy elver egy renitens gyereket, másnap a másik. Így ha vigyáznak egymásra, akkor - még ha pontosan tudják is, hogy nem tehetik meg, hogy erőszakot alkalmaznak a gyerekekkel szemben - biztosan meg fogják úszni az egészet. És amikor már ez a "falazás", "bevédés" rendszer szintű, akkor az erőszak is a rendszer részévé válik.

5. Az egész rendszer politikailag determinált. Miután a fenntartó szervek, az intézet vezetőinek kiválasztása, a beosztott nevelők kiválasztása, a felügyeleti szervek működése a kormányzati politikához kell, hogy igazodjon, így az előbb említett "bevédések" folyamatába a politika is bekapcsolódik. Ki hiszi el, hogy egy jó kádert csak úgy odadobnak azért mert egy kicsit megtévedt és szarrá vert egy "javítóintézetist". Egy ilyen helyzet komoly politikai veszteséget jelentene, tehát leplezni, tagadni kell. Azt hiszem ezt a teóriámat igazolja az eddigi kormányzati kommunikáció is.

És végül az erőszak elfogadhatósága. NEM! Nem fogadható semmilyen körülmények között sem el. A büntetőjogban már a legenyhébb erőszakos, megalázó cselekményt is büntetni rendelik. Akkor miért lenne másképpen egy gyermekkorú tekintetében? Azért mert a javítóintézeti körülmények megnehezítik, vagy ellehetetlenítik azt, hogy kiálljon a saját testi-lelki épségéért? Épp arra kellene törekedni, hogy ezek a gyerekek megtapasztalják - kiszolgáltatott helyzetük ellenére - hogy van lehetőség a problémákat normális, békés úton is rendezni. Van védelmük, vannak segítőik, akik támogatják, hogy visszataláljanak a helyes útra a társadalom felé. Meggyőződésem, hogy a javítóintézeti erőszakkal csak egy újabb erőszakos bűnözői réteg kialakulását segítik elő, amire senkinek nincs szüksége. És ha valamelyik javítóintézeti nevelő képtelen normális módon rendezni a gyermekekkel kapcsolatos problémáit, akkor annak szerintem csak egy lehetősége van: elhagyni ezt a rendszert és kiszállni.

Folyt.köv.

Lassan lerágott csontnak tűnhet a Szőlő utcai javítóintézetben történtekről való elmélkedés. De amiért mégis érdemes a témával foglalkozni, az, hogy egymás után kerülnek napvilágra olyan újabb "morzsák"az intézet működésével kapcsolatban, ami tovább árnyalja a felelősség (büntetőjogi, politikai, stb.) kérdését, illetve joggal vet fel megoldandó problémákat, amelyek a rendszer egészére vonatkoznak.

Nagy kérdés - amely csak a sajtó információira hagyatkozva nehezen válaszolható meg - hogy ki miről mit tudott? Merthogy ebben a sokszereplős "horrorfilmben" ennek a kérdésnek a tisztázása az egyes személyek felelősségének határait fogja majd eldönteni. Nevezetesen, hogy ki miért is vonható- pontosabban kit miért is kellene felelősségre vonni.

Több részletben próbálom meg a gondolataimat ezzel kapcsolatban leírni, de természetesen konkrét adatok híján ezek többnyire csak a spekuláción fognak alapulni. A spekulációnak persze azért bizton állítom, hogy a sok évtizedes közigazgatási gyakorlatom és a jogi ismereteim bizonyos megalapozottságot fognak adni. Ezek előre bocsátásával szeretnék a gondolataim megosztásába belevágni.

Kezdem onnan, hogy mi is ez a Szőlő utcai objektum. Az objektum pontos neve Budapesti Javítóintézet. A nevéből is következik, hogy nem éppen olyan gyermekkorúak az elhelyezésére szolgál, akik a maguk erejéből társadalmunk felvirágoztatásán munkálkodnak. Balhés fiatalok kerülnek be ide, de az ok, amiért épp itt helyezik el őket, az mindenképpen tisztelendő. Azért, mert valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt folyik velük szemben büntetőeljárás, amelynek keretein belül előzetes letartóztatásba kerültek. És, hogy az előzetes fogvatartásukat ne valamilyen büntetés-végrehajtási intézetben, a bűnözői szakmát már jól kitanult emberek között kelljen végrehajtani  - és ezzel kitenni őket azoknak a veszélyeknek, amelyek teljesen nyilvánvalóan egy ilyen börtönben érhetik - tőlük elszeparáltan, a saját életkoruknak megfelelő közegben töltik el az előzetes fogvatartás időtartamát. Nyilván a cél az is, hogy ebben a közegben már igyekezzenek számukra megmutatni azt a helyes utat, amellyel a társadalomba visszavezethetők úgy, hogy várhatón ne kövessenek el további bűncselekményeket.

Szóval ezek a gyerekek a maguk módján "nehézfiúk", de mégsem. Mégsem, mert az életkorukból fakadóan, ha nem is egyszerűen, de lehet úgy irányítani őket, hogy ne bűnözőként éljék le az életüket. Ebből a helyzetből két dolog biztosan fakad: az egyik az, hogy itt is kiszolgáltatott helyzetben vannak, ami a személyiségfejlődésüknek további negatív irányt szabhat, másrészt a javítóintézet hierarchikus rendjéből következően az itt élő fiatalok messze nem tekinthetők egyenrangú félnek a velük foglalkozó, itt dolgozó gyermekvédelmi szakemberekkel. És ebből az előbb vázolt helyzetből robbant ki a mostani balhé. 

Az ismert adatok szerint a mostani "balhésorozatnak" az első eleme az akkori igazgató személye és annak felesége valamint az általuk folytatott bűnös tevékenység kapcsán robbant ki. Azon nem lepődtem volna meg, hogyha az derült volna ki, hogy a intézetben elhelyezettek között lettek volna, akik gyermekkoruk ellenére prostituálódtak. De az bizony mindenképpen megdöbbentő és felháborító, hogy épp az intézet igazgatója az, aki az egyébként számomra nem pontosan érthető helyről származó gyermekkorú személyeket "futtatta" és az általuk másoknak nyújtott szexuális szolgáltatásokból tett szert bevételre. Ezt hívták és hívják a mai napig "stricinek". Szóval egy javítóintézet igazgatója "másodállásban" strici. Na meg a felesége is. Ezen a ponton, szerintem aki csak ezzel a hírrel szembe találkozott, sejthette, hogy ez csak a jéghegy csúcsa lehet. Az ugyanis, hogy előfordulhat egy ilyen intézet vezetője tekintetében, hogy striciskedésből pótolja ki az egyébként vélhetőleg nem szerény igazgatói fizetését - az biztosan valami rendszerszintű problémára utal. De mik lehetnek ezek a hibák - joggal merül fel a kérdés.

Sorolnám úgy, ahogyan eszembe jut, azzal a felütéssel, hogy a leírtakkal kapcsolatban nem gyermekvédelem vonatkozásában, de konkrét személyes tapasztalataim voltak és vannak.

Szóval az első probléma: az intézet vezetőjének kiválasztása. Jogszabályokban leírva borzasztó szépen mutat az eljárási rend, az ember megnyugszik, hogy tulajdonképpen pályáztatás után, csak megfelelő kiválasztási eljárást követően kerülhet sor az igazgató kinevezésére. Nos ez a valóságban úgy néz ki - és nem csak a Szőlő utcában, hanem a legtöbb közigazgatási szerv vezetői pozíció pályáztatása vonatkozásában - hogy pályáztatás ugyan van, de mikorra a pályázat kiírásra kerül, már az is eldöntött tény, hogy ki fogja nyerni. Rutinos, közigazgatásban jártas személyek egy-egy kívántosabb pályázatra történő pályázat benyújtás előtt megkeresik a kiírót és pacekba megkérdezik, hogy a pályázat lefutott-e már, azaz csak kirakat pályázatról van szó vagy sem. A korrektebb kiírók, ha nem is direktbe, de megfelelő módon utalnak arra, hogy ha kár a gőzért. És a pályázatok nagyjából 80%-a ilyen kamupályázat. Akit kinéztek az már a pályázat kiírása előtt befutónak érezheti magát. A pályázat benyújtása csak az adminisztratív fedése a simliskedésnek. A kiválasztott ugyanis ha csak pár szót is ír, akkor is ő lesz a nyertes. Probléma ez? Igen, az, de kit érdekel? Egy a fontos, hogy jó káder legyen.

Aztán a következő rendszerszintű probléma: nem gond, ha nincs meg pontosan az elvárt képesítési követelmény, majd felmentik alóla a pályázót, legfeljebb előírják, hogy pár éven belül szerezze meg a szükséges képesítést. Ilyenkor persze már a közigazgatási szerv fogja majd a képzés költségeit állni.

Sok - de szerintem szinte mindegyik vezetői -beosztásnál előírják a nemzetbiztonsági átvilágítást. A kérdés joggal merülhet fel, hogy egyrészt ehhez  beosztáshoz szükséges volt-e az átvilágítás, másrészt ha igen, akkor hogyan nem derült ki, hogy a kinevezésre kerülő igazgató milyen mellékállásból szerez bevételt.

Ami viszont biztosan kellett hogy legyen, az vagyonnyilatkozat-tétel. Erről nagyjából annyi a véleményem, hogy parasztvakítás, ugyanis a vagyonnyilatkozatok valódiságát lényegében senki nem ellenőrzi, ad abszurdum a nyilatkozatot tevő egy üres papírt is leadhat. Csak akkor bukik le, ha valaki eljárást indít, amely során a vagyonosodását is vizsgálják. Na de ki volna az, aki a saját kádereit ilyen módon vegzálja? Senki.

Összegezve az egész rendszer papíron jól szabályozott, de a szabályozás hatékonyságával kapcsolatban erős kétségeink lehetnek. Így fordulhatott elő az, hogy egyáltalán az igazgató úr és b. neje striciskedésből is bevételeket szerzett. És kikből szerezte ezeket a pénzeket? Nyilván nem véletlenül azoktól, akiket jól ismertek már korábbról - az általuk "gondoskodás alá vont" fiatalokból. 

Folyt. köv.